Október közepén immáron nyolcadik alkalommal rendezik meg Los Angelesben a Magyar Filmfesztivált.
A magyar származású, sikeres filmforgalmazó céget vezető Bunyik Bélának köszönhetően az 90-es évek végétől a Magyar Filmunió közreműködésével a legújabb magyar alkotások rendszeresen bemutatkozhatnak az Egyesült Államok nyugati partvidékének film fellegvárában, Los Angelesben.

Elhunyt Sánta Ferenc Kossuth-díjas író életének 81. évében, június 6-án, pénteken. A legismertebb művei a Húsz óra és Az ötödik pecsét című regények.

Sánta Ferenc 1927. szeptember 4-én született Brassóban (Románia, Erdély). Első életéveit Sepsibikkszádon, majd Marosvásárhelyen töltötte, elemi iskolába és gimnáziumba Kolozsváron járt, ám a román visszacsatolás miatt az utolsó évet Debrecenben kezdte el, de be nem fejezte.

Sánta húszévesen megnősült, négy fia született. 1947 és 1950 között bányász a pilisszentiváni bányában, majd 1956-ig betanított munkás, marós, fúrós a Kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban. 1957-ben a Ganz Daru- és Hajógyár betanított munkása, esztergályos.

1958. szeptember 1-jétől az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, 1968 óta írói munkásságából él.

1954 elején egy pestlőrinci író–olvasó találkozón ismerkedett meg Szabó Pállal, aki az Irodalmi Újságban mutatta be őt a Sokan voltunk című elbeszélés közlésekor 1954 márciusában. A mű nagy feltűnést keltett. Első novelláskötete a Téli virágzás (1956). A Petőfi Kör alapító vezetőségi tagja. Nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz a parasztság jogfosztottságáról 1956 szeptemberében.

További művei: Farkasok a küszöbön (novellák, 1961); Az ötödik pecsét (regény, 1963); Húsz óra (krónika, 1963); Az áruló (regény, 1966); ennek drámaváltozata, az Éjszaka (1968, bemutatta a budapesti Katona József Színház 1968. március 8-án Egri István rendezésében, Őze Lajos, Avar István, Básti Lajos, Sztankay István, Maklári János szereplésével); Isten a szekéren (válogatott novellák, 1970); A szabadság küszöbén (esszék, cikkek, interjúk, 1993).

Több művéből készült film és tévéfilm. A Húsz óra (1965) és Az ötödik pecsét (1975) Fábry Zoltán rendezésében nemzetközi sikert is aratott. A Halálnak halála c. tévéfilm forgatókönyvéért az író Arany Nimfa Díjat kapott Monte-Carlóban (1970). Filmre vitték az Éjszaka, A Müller család halála és a Kicsik és nagyok c. munkáit is.

A Húsz óra és Az ötödik pecsét c. regényei 23 nyelven jelentek meg (angol, cseh, hindi, holland, francia, japán, kínai, lengyel, német, olasz, orosz, román, szerb stb.). József Attila–díjat 1956-ban és 1963-ban, Kossuth–díjat 1973-ban kapott. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével 1991-ben tüntették ki. 2004-ben Magyar Művészetért Díjat és Hazám-díjat kapott.

(... kedves hangja volt telefonban is ...)

Elek Szilvia

A varázsló kertje

(dokumentumdráma)

Csáth Géza és Kosztolányi Dezső írásai nyomán

Bemutató előadás:

2008.04.16. szerda 19:30 Nemzeti Színház Háziszínpad

Csáth Géza / Brenner doktor - Miklós Marcell

Kosztolányi Dezső - Bródy Norbert

Hügieia (Zongorista, Anya, Ápolónő, Medika) - Elek Szilvia

G. kisasszony - Eke Angéla

Pszichiáter - Dr. Danics Zoltán

valamint:

Csuja Fanny, Kis-Várday Juli, Páder Petra

Zene: Csáth Géza

Díszlet, látvány, jelmez: Vladár Csaba

Videó- és filmtechnika, operatőr: Csabai Attila

A zenei felvételek előadói:

Kiss Tivadar énekművész, Gáspár Kornélia fuvolaművész,

Szűts Péter hegedűművész, Elek Szilvia zongoraművész,

a Genf-i Konzervatórium vonósnégyese,

valamint

Baranyi Zoltán, Tóth András,

Frenyó Anna, Czidor Anna, Ökrös Tibor

a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei

Zenei szerkesztés, korrektúra: Elek Szilvia

A videójáték közreműködői:

Gados Máté, Vladár Bence, Bányai Zsuzsanna,

Szűts Melinda, Illésházy Kata

Gyártásvezető: Kéner Balázs

Szakmai konzultánsok:

Dobai Péter, Beszédes Valéria,

dr. Danics Zoltán, Kelemen Éva, Takács-Nagy Gábor

A rendezők munkatársa: Bencze Zsuzsa

Rendező:

Jordán Tamás és Elek Szilvia

Támogató: Fővárosi Német Önkormányzat

A zenei felvételek az Országos Széchenyi Könyvtár engedélyével

és szíves támogatásával jöttek létre.

„A gyönyör eltünteti a körvonalakat és az értelmetlenségeket. Kihelyez bennünket a tér béklyóiból, és az idő zakatoló másodperc óráját megállítva, langyos hullámokon emel bennünket a lét magasságaiba.”

Brenner doktor igaz története – szexről, drogról, hitről, életről-halálról. Gyilkos, vagy a morfiumtól és saját zsenialitásától vergődő elborult elme? Ki lehetett valójában a nagyreményű, fiatal elmegyógyász, aki festett, zenélt, írt, s akit ma a XX. századi magyar irodalom egyik legegyénibb hangú, s legcsodálatosabb nyelvezetű írójaként; Csáth Gézaként ismerünk?

A produkció képi anyaga Csáth Géza képzőművészeti alkotásaiból; eredeti festményei, rajzai felhasználásával, valamint Vladár Csaba Csáth által ihletett műveiből készült.

Az elhangzó zenék Csáth Géza zeneműveinek kézirataiból származnak.

16 éven felülieknek!

Portugália nagyszabású nemzetközi filmfesztiválja háromszoros magyar sikerrel zárult vasárnap este az Atlanti–óceán partján fekvő Portóban. A 28. alkalommal megrendezett Fantasporto hivatalos versenyprogramjában bemutatott Dolina című filmért Medvigy Gábor a legjobb operatőr díját nyerte el. A Dolina Kamondi Zoltán filmje, alapjául Bodor Ádám Az érsek látogatása című regénye szolgált.

A portói filmfesztivál „Semana dos Realizadores” (Rendezők Hete) című válogatásának fődíjasa Szász János lett. Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című rendezéséért a legjobb filmet illető Manoel de Oliveira-díjat nyerte el. Az elismerést a portugál filmművészet világhírű alakja, az 1908-as születésű és ma is aktív rendező tiszteletére alapították. Szász János alkotása a legjobb film mellett a legjobb színésznő trófeáját is elnyerte. A Csáth Géza naplóiból készült Ópium című filmben nyújtott rendkívüli alakításáért Kirsti Stubot a legjobb színésznő díjával tüntették ki a portói filmfesztiválon - áll a Magyar Filmunió közleményében.

Hamarosan elindul egy Csáth Géza életét, írói, orvosi, zenei, képzőművészeti munkásságát,
valamint pontos életrajzát bemutató honlap, a www.csath.hu.

Itt elérhetőek lesznek Csáth Géza novellái, kritikái, színdarabjai, kisregénye, zenei- és orvosi tanulmányai; naplói, levelei és rajzai.

A honlap még feltöltés alatt áll.

További információk Csáth Gézával, vagy a készülő oldallal kapcsolatban:

info@csath.hu
kener.balazs@csath.hu

HOGYAN KÉSZÜL?

ELEK SZILVIA: A VARÁZSLÓ KERTJE című dokumentumdrámája CSÁTH GÉZÁRÓL a NEMZETI SZÍNHÁZBAN

beszélgetések az alkotókkal, és részletek a készülő produkcióból

-

Házigazda: Kéner Balázs újságíró

Közreműködők:
Csáth Géza szerepében: Miklós Marcell színművész
Kiss Tivadar énekművész, Elek Szilvia zongoraművész
Dr.Danics Zoltán pszichiáter, Eke Angéla stúdiós színművész

valamint hangfelvételről:

Rátóti Zoltán színművész, Gáspár Kornélia fuvolaművész, Gados Máté

Meghívott beszélgetőtársak:
Jordán Tamás rendező, Bencze Zsuzsa rendezőasszisztens, Dobai Péter író,
Vladár Csaba festőművész, Csabai Attila operatőr és sokan mások

Az előadáson Vladár Csaba e produkcióhoz készült festményei, díszlet-és látványalkotásai is megtekinthetők.

Időpont: 2008. február 29. péntek, 19 óra
Helyszín: Nagykovácsi, Öregiskola - Közösségi ház és könyvtár, Kossuth Lajos u. 78.

Diákoknak a belépés ingyenes!

Támogatói jegyek: 500, 1 000, 2 000 Ft értékben a helyszínen kaphatók.

- Bassza meg, el fogok késni! - riadt föl álmából Csáth Géza, a Balassa utcai Elme- és Idegkórtani Klinika második emeleti orvosi lakásában, miközben kitágult pupillával nézte, ahogy a falióra másodpercmutatója sercegve vékony csíkot húz a megsárgult óra lapjába.

Persze Csáth nem siette el a reggelt. Felkelt, megmosta az arcát - jó hideg vízben, mert az összehúzza a pórusokat -, megfőzte a kávét és rágyújtott kedvenc Sultan Flor márkájú cigarettájára. Leült az asztalához és elkezdett írni.

- Ma rémes álmom volt az éjjel. - véste a papírba lassú, komótos mozdulatokkal. - Azt álmodtam, hogy Olgával korcsolyázunk a Dunán, körülöttünk az összes klinikai betegem, mindannyian nevetnek egymásra, de közben rám sem néznek. Még az érdeklődés apró jelét sem mutatják. Borzasztó volt az érzés, és mikor éjjel felriadtam, megnyugvással tapasztaltam, hogy mindez csak a szexuális komplexem kielégítetlensége miatt lehetett, és úgy hajnali 1 körül gyorsan megfogtam két condomot, egy Vaginol kúpot és berontottam B. Bözsihez az A szárny 106-os szobájába. Az orgazmus nem okozott nagy gyönyört, azt hiszem, Bözsi fel sem ébredt. Azért odatettem az asztalára a 10 koronát. Visszajöttem a szobámba, magamhoz vettem 0,012 brómot, hogy jól tudjak aludni a továbbiakban és visszabújtam a meleg dunyhám alá. Reggelig fel sem ébredtem. Most 1/2 XII van, és XI-kor kezdődött volna a klinikai munka, - de hát a betegek csak megvárnak.

És ezzel Csáth befejezte az írást. Meztelenül még a zongorához ült, játszott néhány sort Chopintől, majd felöltötte hózentrógeres nadrágját, fehér ingjét, nyakkendőjét és fehér orvosi köpenyét. Végül még 0,02 M-et fecskendezett a karjába és nekilátott a munkának.

A melléklépcsőn némi aggodalommal surrant le. Moravcsik, az igazgató már elkezdte a vizitet. Csáth észrevétlenül csatlakozott.

- És? Rozenbaumm kisasszonynak javult a kedélyállapota, dr. Brenner? - tette fel kérdését a pödröttbajszú professzor. Csáth megnyerően válaszolt:

- Természetesen, igazgató úr, sikerült javítani Rozenbaumm kisasszony kedélyállapotán. Kitűnően bevált a Freud-féle terápia, valamint az általam összeállított kezelési terv is.

- Maga csak ne állítgasson össze terveket, Brenner. Maga itt gyakornok, jól jegyezze meg. Emellett - és ezt már levélben is írtam önnek - gratulálok a könyvéhez, amit az elmebetegségek psychikus mechanizmusáról írt, de azokat a módszereket itt nem használhatja.

- Értem, professzor úr, viszont Ferenczi Sándor is elismerően írt a...

- Hagyjon engem ezekkel. Foglalkozzon a betegekkel és ne holmi külföldről szedett badarságokkal, Brenner. Hidroterápia, elektrosokk. Ezeket alkalmazzuk. Mást nem. És ezennel befejeztem a vizitet.

Moravcsik és a többiek szétszéledtek. Csak Csáth és Rozenbaumm kisasszony maradtak egyedül.

- Minden rendben van, Terka? - kérdezte Csáth a betegtől.

- Jól vagyok, doktor úr, köszönöm. Mikor mennyek legközelebb injekcióra?

- Holnap jöjjön, délután. A szobámban megtalál. És megmérem a súlyát is, mert mintha soványabb lenne.

- Nem jó a koszt. Maga is azt eszi?

- Neeem, én nem azt. Hozatok étteremből. Tudja mit, ha megígéri, hogy legalább a húst és a zöldségeket megeszi, holnap velem ebédelhet, a szobámban. Rendben?

- Köszönöm, doktor úr, maga nagyon kedves hozzám. De zongorázik is nekem? Ugye fog zongorázni is? Ígérje meg!

- Jól van, Terka, zongorázni is fogok. De csak ha rendesen eszik, jó?

- Úgy lesz, doktor úr, úgy lesz!

Csáth erre már nem mondott semmit. Az ajtóból még rámosolygott Rozenbaumm kisasszonyra és kiment a szobából.

Körbejárta még a kórház többi betegét, átnézett Idegkórtanra is, majd délután barátjával, Schuszter Gyulával sétáltak a klinika kertjében.

- Hogy állsz az írással, Józsi?

- Nem sokat írok most. Nem megy az írás.

- Ennek is a morfium az oka.

- Hagyjál már ezzel, Gyula, tudod, hogy képes vagyok magamra vigyázni. Beszéljünk másról. Ma megint prédikált az igazgató.

- A terápiák, meg a kezelések?

- Az, hát.

- Gondoltam. És?

- Mit és? Csak az előírás szerint gyógyíthatok. De ha úgy tenném, akkor nem győznék a proszektúrán.

- Jaj, Józsi. Miért nem fogadod el az itteni módszereket?

- Mert nem, azért. Tudom, hogy mit csinálok. Eddig még nem halt bele senki.

- Jaj, ... mindig is önfejű voltál. De te már csak ilyen maradsz.

- Na jó, ne temess még el, elvégre 26 éves vagyok, előttem az élet, könyvek, színházi darabok, gyerekek, unokák, siker… Te meg itt úgy beszélsz, mintha hatvan éves lennék.

- Hát, Józsi, ha így folytatod...

- Mit?

- Tudod te.

- Fejezd be. Na jó, bementem. Úgyis ebédidő. Szervusz.

És Csáth berontott a klinikára. Felszaladt a második emeletre, a szobájához és úgy rúgta be az ajtót, hogy majdnem széthasadt. Ekkor lenyugodott. Puhán lépett a padlón szétterülő perzsaszőnyegre, majd finoman behajtotta a szobaajtót. Levette a nyakában lógó sztetoszkópot és leült az asztalhoz. Elővette a morfiumos fiolát, megrázta, majd egy erős mozdulattal letörte a tetejét. Elvágta az ujját. De nem zavarta. Lassan szívta fel a tűvel az olajos anyagot, s mikor minden értékes csepp is a fecskendőbe került, megpöckölte, és egy keveset a levegőbe spriccelt. Közben a vér már az ingujját érte.

- Gyönyörű. Olyan, mintha ejakulálna a fecskendő - nézte Csáth megbabonázva a tűt. És ritmusosan elkezdte a levegőbe spriccelni a morfiumot. Egyre gyorsabban és erőszakosabban.

- Élvezz, baszd meg! Élvezz! - ordította Csáth, s mikor az utolsó csepp is az asztalra került, ledobta a fecskendőt.

- Teljesen megőrültem - mormolta a bajsza alatt. - Én nem vagyok normális. Rá kell gyújtanom. Rá kell gyújtanom! Rá kell! ... Hol a dohány. Hova a picsába tettem a dohányomat? Áh, itt van. - mondta megnyugvással Csáth, mikor észrevette az arany cigarettatárcát az asztalán. Az orra előtt.

- Jól van, komám, most nyugodj meg. Rágyújtasz, és minden jó lesz.

Csáth próbálta magát csillapítani. Épp a cigarettát készült meggyújtani, mikor észrevette, hogy véres a papír.

- Ez meg mi? Hogy került ide? Bassza meg, elvágtam az ujjam. Na, még ez is. Nagyszerű, Józsi. Lehet, hogy mégiscsak Gyulának volt igaza? Mindegy. - legyintett Csáth és a mosdóhoz ment lemosni a már alvadni készülő vért. S miközben mosta kezeit, felnézett a tükörbe. Megállt. Szinte levegőt sem vett. Csak a víz csorgott és a cigaretta parázslott. Csáth némán nézte magát.

- Ki vagy te? - kérdezte. - Ki vagy te? Mi? ... Undorító vagy.

És Csáth leköpte magát a tükörben.

Befejezte a kézmosást is. Újra leült az asztalhoz. Nyugodtan, csöndben elszívta cigarettáját, csak egy Goldmark áriát dúdolt magában.

Az utolsó slukk után gondosan elnyomta a cigarettát, kipucolta a hamutartót és rendbe tette a szobát.

- Na, még körbenézek lent. - mondta és nekiindult a szokásos klinikai körútjának. Minden beteghez benézett, váltott velük pár szót, aki aludt, annak a lázát mérte, vagy a szívét hallgatta meg.

Úgy délután négy óra lehetett, mikor végzett. Felment a szobájába és rágyújtott. Miközben jó mélyre szívta a füstöt, a cigarettatárcáról kaparta le az alvadt vércseppeket. A méla mozdulatok közepette hirtelen kidobta az ablakon a csikket.

- Hagyom a fenébe az egészet. - mondta, és nekilátott összepakolni. Gondosan berakta a ruháit az egyik bőröndbe, a könyveit, jegyzeteit a másikba. A perzsaszőnyeget finom mozdulatokkal görgette fel a padlóról.

Hamar kész lett. Még egyszer körbenézett és résnyire hagyta az ajtót.

Hangtalanul ment le a melléklépcsőn, a kalapját egészen az orráig húzta. Nem vette észre senki.

Távozása előtt még egy üzenetet hagyott a portán, az alábbi szöveggel:

"Ne haragudjon, drága Terka, de el kellett mennem. Az ebédemet egye csak meg a szobámban, azt még felviszik. És ne felejtse a húst és a zöldségeket a többi napokon. A zongorajátékot ígérem, bepótolom. Öleli szeretettel: dr. Brenner".

És Csáth kirohant az ajtón. Nem nézett vissza. Azóta nem látták a klinikán.

A Szász János rendezte Ópium - Egy elmebeteg nő naplója is indul a 29. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (MIFF) versenyprogramjában, Enyedi Ildikó rendező pedig a zsűriben foglal helyet - közölték a hónap végén esedékes fesztivál szervezői. Az idei MIFF-et, amelynek június 21-i nyitóceremóniáján a szerb Emir Kusturica Ígérd meg ezt (Promise me this/Zavet) című filmjét vetítik, új csapat szervezte. A folytonosságot csak Nyikita Mihalkov fesztiválelnök képviseli, ő még legalább két évig marad tisztségében.

A MIFF többé nem törekszik világpremierekre, hanem kizárólag a filmek minőségét tartja szem előtt - mondta Andrej Plahov, a válogató bizottság elnöke a moszkvai médiának. A moszkvai versenyben ezúttal húsz film vesz részt, köztük három orosz és három amerikai alkotás, ez utóbbiak független rendezők alacsony költségvetésű munkái - jelezte Plahov, aki egyben a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) is elnöke.

Az orosz és az amerikai alkotásokon kívül olasz, finn, német, dán, görög, török, ukrán, grúz, izraeli és japán filmek kelnek versenyre az Arany Szent György szobrocskáért az Ópiummal, amely az idei Magyar Filmszemlén díjakat kapott. Számos nem orosz versenyfilm is kötődik az "orosz ajkú világhoz", így a Kijevben forgatott grúz alkotás (Orosz háromszög), vagy az izraeli film (A Szovjetunió gyermekei). Az orosz kritikusok az idei fesztiválon sokat várnak az bemutatkozó filmesek Perspektívák című mustrájától.

A MIFF külön programjai a Biankó csekk című összeállítással bővülnek, amelybe elsőként Mihalkov válogatta be tíz kedvenc filmjét, afféle személyes iskolateremtés szándékával - közölték a szervezők. A MIFF zsűrijét az ausztrál Fred Schepisi vezeti, s Enyedi Ildikó mellett helyet kapott benne Fred Roos amerikai producer (Keresztapa, Apokalipszis most) is.

Fájdalommal és megtört szívvel értesültem, hogy a szabadkai Csáth- és Kosztolányi-kutató, Dévavári (Dér) Zoltán életének 79. évében elhunyt.

A halál Kosztolányi születésnapját követő napon érte.

Dévavári a legtöbbet tette a Csáth-irodalomban.

Róla emlékezik a könyv, amit nekem dedikált az alábbi szöveggel:

"Balázsnak, aki egy életre lekötelezett, akinek az sikerült, ami másnak nem a Csáth-irodalomban, hálával és köszönettel..." 

Mi tartozunk hálával és köszönettel.

Örökké.

http://opium.film.hu/

Talán napok kérdése és megnyílik... :)

Ajánlom elsősorban a Csáth Géza c. részt illetve a stáblistát... :) Persze a többit is!

- A 38. Magyar Filmszemle legjobb rendezője díját a zsűri Szász Jánosnak ítéli az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója  c.  filmért, amely  merész kísérletként elhatol az emberi tapasztalás végső határáig.

- A legjobb operatőrnek járó díjat a zsűri Máthé Tibornak ítéli az Ópium c. film fényképezéséért, a határozottság és gyengédség együttes megjelenítéséért.

- Az Arany mikrofon-díjat az Ópium című filmben végzett hangmérnöki munkáért Sipos István, Manuel Laval és Matthias Schwab kapja.

- A külföldi kritikusok és újságírók szavazatai alapján a Gene Moskowitz-díjat Szász János kapja az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjéért.

Jóhann Jóhannsson - Ódi et Amo (Englabörn)

                                                                               (Dér Zoltán gyűjteményéből)

Mi ez? Avagy, mi látható a képen?

És miért bír irodalom- és zenetörténeti jelentőséggel?

A nyertes meghívót kap a februári Csáth-megemlékezésre. S ha kitaláltuk, mi ez, és miért, beszélhetünk még róla.

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

(József Attila, 1937. november)

Karácsony van.

Csend ül a világ felett.

Egy koldus ül a földön dideregve, szakállán zúzmara.

Sír.

Az utca üres. Csak ő van ott és a bú.

Az ablakokban gyertyaláng remeg,

Szellő szárnyán harangszó már nem lebeg.

A koldus ül dermedten. Szótlanul nézi a messzeséget.

Pillantását hirtelen valami megfoghatatlan ragyogásra veti:

Ezt kereste egy életen át.

A szeretet fényét.

Mindig tudta, nincs esélye, hogy megtalálja, de mégis,

Karácsony éjjel meglelte.

Felkel, hogy elérje, magához ölelje...

...De erőtlen összerogy.

A látomás eltűnt.

- Csak a libbenő gyertyafény bús árnyéka táncolt.

A koldus hosszú, fehér hajába temeti arcát,

S együtt zokog a széllel.

Fázik.

Ételre és italra nem vágyik, csak melegségre.

A faluvégi kocsma nyitva.Jégrózsás ablakán bekandikál.

De tudja, előtte minden ajtó zárva.

A koldusnak nincs Karácsonya...

Alapvetően nem szeretek blogot írni.

Nekem nem megy.

Bár nemrég kezdtem, de érzem: csak nagyon fontos esetben teszek közzé engem (is) érintő dolgokat, történéseket a világhálón.

A mostani, egy nagyon fontos eset, és engem (is) érintő dolog. Főként engem. De bosszant.

Történt, hogy nem is tudom, miért, de képes voltam felvenni egy „A magyar nyelv története” nevű szemináriumot, egy F.T. monogramú tanárnál az egyetemen. (Az illető vizuális megjelenéséről most nem tennék megjegyzést.)

A kurzus alapvetően nem lett volna rossz, tényleg. De egyik órán (mert mégis csak szeminárium, ugye) bátorkodtam feltenni több, a témához kapcsoló kérdéssorozatot: „Miért beszélünk a nyelvről úgy, mint a társadalomtól, az embertől, azaz a nyelv használójától független, elkülönülő élő szervről? Miért jelentjük ki, hogy a nyelv él, hogy a nyelv kilök magából szavakat, hogy a nyelv egyszerűsít, amikor egyértelmű, hogy az egyén, az ember, azaz én élek, én lököm ki a szavakat a szókincsemből, és én egyszerűsítek? Miért nem fogadja el a nyelvtörténet tudománya, hogy én nem akarom használni a villanyposta szót az e-mail helyett, és nem a nyelv kényszerít a használat elutasítására; vagy, hogy a sokszor emlegetett felgyorsult társadalmunk, a telekommunikációs változások hatására, és nem a nyelv változásai miatt kezdenek el az emberek rövidíteni, becézni, és egyszerűsíteni?” A fent említett F.T. kisebb szövegértelmezés és gondolkodás után azt elemezte, hogy miért szólok bele az órába és miért veszem el másoktól az időt. („szeminárium: olyan gyakorlat, amely elsődlegesen a hallgató és az oktatói közötti szóbeli kommunikációra épül” Tanulmányi és Vizsgaszabályzat) Valamint, hogy ez nem így van, ahogy én gondolom. („Ez kizárt dolog, mert nem tudom”- polgárjenő.)

Innéttől kezdve meg sem szólaltam órán, még a vicceken sem nevettem – bár ez nem volt nehéz. Aztán jött egy ZH, meg még egy; ezek összege négyes volt, azaz kettes-kettes lett. A múlt heti utolsó ZH-ra nem nagyon készültem, egyrészt, mert nem érdekelt a tananyag, másrészt, mert úgyis meglesz a kettes. Továbbá aznap volt még egy fontosabb, szövegtan-vizsgám is. A nyelvtörténet ZH-hoz tartozott még egy „név nélküli” feladat is: F.T. véleményt várt az óráról írásban, s ezt alig láthatóan csatolta a dolgozathoz. Természetesen leírtam a gondolataimat illedelmesen és kulturáltan. Tényleg.

A dolgozatjeggyel való számításom be is jött: az utolsó írásbelim könnyen javítható volt, mosolyogva mentem jegybeírásra pénteken, – de nem vártam hátbaveregetést és sörmeghívást sem. De F.T. kijelentette, hogy nem szeretne jegyet átlagolni (egyébként a szemináriumi jegy nem csak erről szól: órai munka, hozzászólások, aktív részvétel, hasonlók), úgyhogy írjam újra az utolsó témát hétfőn.

Na jó. Lenyeltem. Végül is valahol igaza volt. Valahol.

Ma (hétfő) be is mentem a péntekihez hasonló mosollyal és sokkal több tudással. Egy-két segítség a padra is felkerült. Megkaptam a három kérdésből álló dolgozatot, és kitöltöttem. Szinte mindent tudtam. F.T. az óra végén kijavította a munkámat, majd andalogva odajött hozzám és bemutatta a dolgozatot: pár hiányjel, egy-két aláhúzás. Se pontozás, se érdemjegy. A következőt fűzte hozzá: „Nem tudom elégségesre értékelni a félévet. Beírnám a jegyet. És javaslom, hogy a következő félévben próbálja meg másnál felvenni a tanegységet.” Kitért a dolgozatra is: "az első feladat jó, csak alapvető hiányosság, hogy az adott hang nem az ómagyar korban jelent meg. A másodikban kihagyta a szókezdő mássalhangzók vokalizálódását. A harmadikban ’ezt’ elrontotta.” (Megjegyzésként közölném, hogy a harmadikban három szót kellett rekonstruálni, ebből kettő a padon volt, tehát helyes, a harmadikat kikövetkeztettem, - na azt rontottam el. És itt jegyezném meg, hogy a második és a harmadik feladat 2/3-át oldottam meg jól, az elsőben pedig csak tévedtem. Ezen számítások és értékelések szerint nem elégtelen a dolgozat.)

Beírta a jegyet, én elbúcsúztam, összenéztük, mint egy homoszexuális szerelmespár egy B-kategóriás amerikai filmben, és halkan távoztam.

-

Túlságosan nem lepődtem meg. Nem azt mondom, hogy ezt vártam (sőt, ezt azért nem vártam volna tőled, T.!), de nem rengetett meg. Bár nem tudom, mi volt a célja, de a tudománytól nem vette el a kedvem, az már rég el lett véve – jólkimagyarfejezve.

Tény, hogy nem készültem magam halálra, és nem csillogó szemekkel lógtam az első padban órákon. (Egyébként mindig hátra ülök; ez azóta van így, amióta Magyar Attila és Lukács Balázs az általános iskolában pöckölte a fülemet.) Olyanról sem hallottam, hogy szemináriumon megbuktattak egy hallgatót. De azt sem tudom, mi volt ezzel a célja.

Egy viszont biztos: nem leszek tanár. Ahhoz, hogy oktassak, tanítsak, és neveljek, hogy tudást adjak át, nem kell tanárnak lennem. És nem is akarok tanár lenni. (Piros tollat sem használhatok, Teca néni, az alsós osztályfőnök mondta, hogy csak akkor használhatok piros tollat, ha tanár leszek. Mindegy, túltettem magam rajta.)

Eszembe jut (miért ne jutna) Csáth Géza. Aki 1914 elején elhagyta a Moravcsik Ernő által vezetett Elme- és Idegkórtani Klinikát, a legfrisebb kutatások szerint a következő okok összessége miatt: egyrészt elege volt Budapest zsúfoltságából, másrészt az igazgató nem tűrte már Csáth morfium-szenvedélyét. Harmadrészt, pedig Moravcsiknak nem tetszett Csáth gyógyítási módszere: a beszélgetés, a zongorázás, a séták, a közös foglalkozások, és a freudi módszerek. Így Csáth fogta magát, és elment a klinikáról. Soha nem ment vissza.

F.T. valószínűleg nem egy Moravcsik, én pedig nem vagyok Csáth. Nincs is nagy hasonlóság a két történet között. Viszont F.T. javaslata nélkül is tudom, kinél veszek fel nyelvtörténet kurzust jövő félévben.

Ha jól meggondolom, lehet, hogy nála.

"Igazából nem nehezebb vagy más felnőtteket tanítani. Ők néha sokkal rosszabbak, mint a gyerekek. De őket is mindig be kell csapni. Anélkül ugyanis nem megy. Nekem mindig is ez volt a célom: becsapni – ez olyan értelemben, hogy azt higgyék, nem nagy kunszt, amit csinálnak, pedig az, vagy higgyék azt, hogy én ’vadállat’ vagyok, pedig nem is - és így félelem nélkül be tudom őket dobni a mély vízbe. Az Énekiskolában ezerszer nagyobb volt a mérce, mint bárhol az országban. Csak az egyensúlyt és a hangot kell megtalálni gyerek és felnőtt, tanítvány és tanár között." (Kéringer László, 2005.)

„Az egyik legjobb dolog volt az életemben, hogy ott lehettem, csinálhattam, és visszatekintve, figyelembe véve mostani életemet, a legjobb dolog volt onnét eljönni.” (Kéringer László, 2005.)

Ím, itt egy blog.
Majd meglátjuk, hogyan sikerül, vagy sikerül-e egyáltalán.

Dolgozom rajta...

- És ott a házban lakik a varázsló - folytatta a másik."